Ugyan vannak boltok, ahol már az október eleji nyárban megjelentek a csokimikulások, de az igazi karácsonyi roham csak most következik. Az amerikai Money Talks News oldalon olvastam, hogy az amerikaiak többsége ilyenkorra már szépen összegyűjtögeti a karácsonyi bevásárlásra szánt pénzt. (De jó is azoknak, akik nem december 22-én kezdenek pánikszerű vásárlásba!) A Hálaadás ünnepét követően azután indulhat az igazi karácsonyi offenzíva. (Az amerikaiak az ünnepek szervezésében is igen ügyesek, így a Hálaadás utáni első bevásárlónapot, a Fekete Pénteket is sikerült már eseménnyé tenniük.)
A legtöbb kereskedő számára meghatározó jelentőséggel bír a karácsonyi forgalom. (Ez persze nem azt jelenti, hogy ilyenkor akarják lerabolni a vásárlókat.) Érthető tehát, hogy az ünnepek előtt még a legnagyobb tanácsadó cégek is komoly elemzéseket végeznek. Az Accenture közleményéből például megtudhatjuk, hogy egy átlagos amerikai 580 dollárt (nagyjából 128.000 forintot) szán az ünnepi vásárlásokra, de a lakosság 20 százaléka még ennél többet, 750 dollárt (165.000 forintot) költ.
Persze az amerikaiak is érzik a válságot, ráadásul arrafelé a takarékosság mindig is divatos dolog volt. Erre alapoznak azok a kereskedők is, akik még az ünnepi szezon előtt dobták piacra diszkont ajándékkártyáikat. Akik már hetekkel, vagy hónapokkal az ünnepek előtt elhatározták hogy kinek mit, és főleg hogy hol akarnak megvásárolni, speciális “előszezoni” ajándékkártyával rendkívüli kedvezményeket kaphattak.
A nagy ajándékkártya-kereskedők, mint az ABC Gift Cards, a Card Pool, vagy a GiftCardRescue egyébként is folyamatosan kínálnak akciós kártyákat (jellemzően 5-15 százalék engedménnyel), de a Fekete Péntek, vagyis a Nagy Bevásárlási Roham előtt ajándékkártyát rendelők akár 35 százalékos engedményt is kifoghattak.
Tulajdonképpen ez az a buli, amivel mindenki jól jár. A kereskedők képesek meghosszabbítani a karácsonyi szezont, növelni eladásaikat az ünnep előtti csendben, a vevők pedig pénzt takaríthatnak meg, amit persze újabb vásárlásokra fordíthatnak. A mostanában annyira divatos online “kuponos “cégek (Bónusz Brigád, Kuponvilág) sikere pedig azt bizonyítja, hogy amit kedvezménnyel adnak, az hirtelen akkor is kelendővé válik, ha teljes áron senkinek sem kellett.